Herp Derp a FanMadekről

Itt egy bejegyzés Herp Derp-től aki már nem kis ideje tartja szemmel a FanMade univerzumát és talán jó pár bejegyzéssel később is ez lesz az egyik kedvenc bejegyzésem:

Fanmade alkotásokról vegyesen

A legelső rajongói alkotás, amibe belefutottam az a Fun With Akatsuki volt még sok évvel ezelőtt. Bár viccesnek és újszerűnek találtam (ráadásul épp Narutard korszakomat éltem) túlságosan sötétnek és nyomasztónak éreztem az egész megvalósítást. Ez főképp a nagyon mély tónusoknak és vastag vonalaknak volt köszönhető. Ettől eltekintve élveztem azt a pár epizódot, amit az azóta már sokat emlegetett izraeli fiatal készített, de hamar lecsengett az egész.

Az Egy Akatsukis Élete már mélyebb behatást tett rám, bár meg kell említenem, hogy ezt a kijelentést nem kell „soknak” érteni. A behatás itt csak azt jelentette, hogy élveztem a részeket, néha még el is mosolyodtam (inkább a jól elhelyezett utalásoknál, mint a poénoknál), viszont nem vált kedvenc sorozatommá. A Dani neve által fémjelzett EAÉ egy frappáns alkotás, kifejezetten jó rajzstílussal és dinamikus animációkkal, így sajnos-nem sajnos nem is váratott magára sokat, hogy ilyen-olyan próbálkozások szülessenek meg a szárnyai alatt.

Mindamellett, hogy érthető az ok-okozati lánc, nem tetszett, hogy egyre több, sokszor végtelenül ostoba és rossz alkotások tömkelege jelent meg az úgynevezett Fanmade piacon. A Hebis Barmok volt az első, amelyikkel szerencsém (?) volt összefutni. A nyilvánvaló pozitívumai mellett, mint: egyedi rajzstílus (ami kinek tetszik, kinek nem), a Naruto történetétől egyre jobban eltérő saját storyline, Yoko egész kellemes orgánuma, sajnos szerintem nagyon sok negatívuma van. Abból a szempontból kifejezetten rossz választás volt a Hebi, mint főszereplő, hogy a Naruto történetén belül szinte alig tudunk meg valamit a karakterekről. Yoko ráadásul mintha ezt a kis információhalmazt is egyszerűen kidobta volna a kukába: a Hebis Barmok szereplői legfeljebb kinézetükben és nevükben hasonlítanak a Narutoban megjelenő megfelelőikhez.

A saját történet miatt új, a Narutoban egyáltalán nem szereplő karakterek jelentek meg, ami érdekes is lehetne, de sajnos bármennyire is pozitívum a saját story, akkor már nem az, ha az teljesen érdektelen. Nem érzek minimálisan se semmit egyik karakter iránt, sőt néhány még kifejezetten idegesítő is. Míg az EAÉ részei alatt viszonylag meg lehet kedvelni a szereplőket, addig a HB-ben ez már nem ilyen egyszerű, aminek szerintem nagyon egyszerű oka van: jellemtelenség és a történet kidolgozatlansága. A Hebi karakterei habár majdnem mind új jellemet kaptak, de ez nem hozott érdembeli fejlődést. Akinek a Narutoban megjelenő Hebi is tök érdektelen, fillerkarakterekből álló csapat, azok számára szerintem a Hebis Barmok Hebije is az marad. Ez egyesülve a történettel egy semleges érzelmű elegyet alkot. Suigetsu egy rész alatt összejött egy teljesen random karakterrel, akitől a rész végén már meg is fosztották. A nézőnek ideje sem volt, hogy bármiféle hatással is legyen rá ez az esemény, így meg totál érdektelen lesz Suigetsu depressziója a következő részben. Egy karakterrel, aki öt percig volt a képernyőn nem tud a néző azonosulni. Persze érthető, hogy Yoko ezt saját tapasztalataiból, saját depressziójából szülte, de ha meg az a helyzet, hogy a saját történetedet akarod előadni fiktív környezetben, akkor érdemes a nézőt jobban bevonni a dologba és nem in medias ressel belenyomni azt a sűrűjébe. A háttér ismertetésére, a mézes hetekre akár több epizód is elmehetett volna - emelett meg lehetett volna másik szálon poénos story is, így nem húzzák a szájukat a nézők - és akkor talán többet is jelenthetett volna ez az egész ív. Így viszont egyre jobban eljutunk oda, hogy jellemtelen, érdektelen karakterek körül érdektelen történet forog. Nagy kár.

Az Espada Clubról már többször kifejtettem a véleményem a blogján, így nem akarok sokáig húzni. A rajz bár hagy kívánnivalót maga után, nem rossz. A probléma az animációval van, ami gyakorlatilag nincs is; úgy tűnik szinte, mintha egy képregény képei csak egymás után lennének vágva. Már javasoltam, de itt is leírnám: jobban állna egy manga, így a rajzok jobb kidolgozására is jutna idő. A történet csak egy kifogás a poénokhoz, a poénok viszont nem jutnak tovább a pisi-kaki-szex-buzi szinten. A szereplők a főszereplőkön kívül élettelen bábuk, amelyek csupán a díszlet előtt pörögnek-forognak, meg néha „poénkodnak”. Kíváncsian várom a megújulást, mert ez eddig nem élvezhető számomra.

Az Aaron viszont kellemes csalódás volt, ami eddig úgy tűnik képes kiugró eredményt is produkálni majd a jövőben (ha folytatódik). A rajzolás és az animáció bár néha nem klappol, mégis mozgalmasabb és élettel telibb, mint például az Espada Club vagy a Jitsu Harcosok bármelyik jelenete volt. A történet is kezd eltérni a sablonok egymásra hányásától, ha majd a karakterek is kidolgozásra kerülnek, akkor egy kifejezetten érdekes sorozat lesz belőle. A hiba itt is megvan, túl kevés jelenetet kapnak a szereplők ahhoz, hogy érzelmeket váltsanak ki, és a túl kevés szereplő (főleg „gonosz”) miatt már unalomba fullad, hogy állandóan Sinneddel csatáznak a főszereplők.

A többi sorozat úgy gondolom nem üti meg azt a szintet, hogy írjak róluk. Nekik vagy gyakorolniuk kell, vagy felhagyni az egésszel, ha rájönnek, hogy ez nem nekik való. Ami nem megy, azt felesleges a végtelenségig erőltetni. Végszóként meg egy jó tanács: tudom, hogy tizenévesként az ember lánya, fia minden sikeres dolgot megpróbál lemásolni, a saját ötleteit hozzáadni. De érdemes először végiggondolni pár napig, hétig vagy hónapig: ez biztos menni fog? Van elég ötletem? Tudok én történetet kitalálni? Tudok új poénokat elsütni? Ha bármelyiknél is kétség merül fel, akkor inkább még gondoljátok végig többször a dolgot, vagy oda juttok, hogy a sorozatotok pár (nevetséges) rész után eltűnik a süllyesztő fekete, büdös tengerében, ahogy ez például megesett a Jitsu Harcosokkal és a Bleach Note-al is, vagy a több tucat hasonló gyászos alkotással.

Köszi a bejegyzésért Herp Derp.